Sándor Badár

Born: 1964-02-08

Badár Sándor (Jászberény, 1964. február 8. –) Karinthy-gyűrűs magyar színész, humorista. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára járt, Hevesi Tamás, Ternyák Zoltán, Jantyik Csaba osztálytársa volt. Az iskola után 12 évig a vasútnál dolgozott, először bakterként, majd forgalomirányítóként. Horányban él, gyereklovagoltatással foglalkozik. Ha hívják, filmekben játszik, utánozhatatlan karakter. Sajátos humora, rögtönzései és nem utolsó sorban jellegzetes figurája a kortárs magyar film izgalmas alakjává tette. Szőke András jó barátja és alkotásainak állandó szereplője. Szöveget nem szeret tanulni, a felvételeken legtöbbször improvizál. A stand-up comedy művelője, 2003 óta fellép a Dumaszínházban, és alkalmanként a Fábry Showban is. Nem hivatalos rekordként egyszer hét és fél órán át beszélt a közönséghez a Szegedi Ifjúsági Napokon. Szőke Andrással telefonos reklámfilmekben is szerepelt. Fia: Tamás, bűvész. „Föltolták az ázsiómat, azt mondják, hogy színész vagyok. De én nem vallom magamat csak annak. Gyereklovagoltatással foglalkozom, de színészi munkát is végzek. A névjegykártyámra az van írva, hogy Badár Sándor – szóra sem érdemes művész. Sose gondolkoztam azon, hogy mi vagyok.” Badár Sándor, 2004. szeptember, Interjú a filmkultúra.hu-n Forrás: Wikipédia


Placeholder

Kontroll

as Lecsó
Released: 2003-11-20

A tale about a strange young man, Bulcsú, and the fellow ticket inspectors on his team who work...

Movie page

In July

as Alin
Released: 2000-08-23

Can Daniel follow the sun from Hamburg to the Bosporus by Friday to meet his love?

Movie page

Csudafilm

as Kertai Bandi
Released: 2005-01-27

Movie page

Bolshe vita

as uncredited
Released: 1996-10-24

Russians, westerns and Hungarians live unique moments in post-89 Hungary.

Movie page

Junk Movie

as ifj. Halász Jenő
Released: 1992-12-11

It is 1989, the year of the demise of socialism in eastern Europe. Nevertheless, the one theme...

Movie page

Buhera mátrix

as Első kopasz
Released: 2007-03-29

Movie page

Bakkermann

as Amerikás magyar
Released: 2008-02-03

The story of hopelessness, which is independent and politics. Symbolic little people are faced...

Movie page

Noé bárkája

as Mrázik Gyula
Released: 2007-03-01

Noah's Ark .

Movie page

Hasutasok

as Lajos Zsuzsa
Released: 2006-03-08

Movie page

Europa Camping

as Badár
Released: 1992-03-13

A pretty mixed society get together in a camping area. They enjoy their vacation and do not know...

Movie page

Hunting for Englishmen

as Miska
Released: 2006-11-30

1839. The discontented noblemen assemble at the country estate of count Gábor Falussy, on the...

Movie page

Cotton Chicken

as uncredited
Released: 1990-09-27

1990 Hungarian crime comedy.

Movie page

Before Dawn

as uncredited
Released: 2007-01-30

Before Dawn has a single shot which is several minutes in length. Technically this is...

Movie page

Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele

as uncredited
Released: 1999-01-01

Movie page

Orb

as uncredited
Released: 1998-09-10

In this absurd comedy two television reporters set out to find the famous gypsy Csulano.

Movie page

Egy bolond százat csinál

as Iván
Released: 2006-09-28

László Dömötör, az elvált anyakönyvvezető a volt feleségétől éppúgy nem tud szabadulni mint a...

Movie page

Zhiguli

as Badár törzsőrmester és Krisztián
Released: 2004-12-02

The investigation of the melon affair, to remain undisclosed for thirty years, is led by Major...

Movie page

Dumaszínház 20 - Röhögve Kibírtuk!

as Badár Sándor
Released: 2024-01-01

Movie page

Rinaldó

as Bandita
Released: 2003-02-27

The Hungarian version of the "The Seven Samurai" and "The Magnificent Seven".

Movie page

Megy a gőzös

as Menyus
Released: 2007-10-17

Movie page

Showder Klub

as uncredited
First aired: 2008-04-07

TV Show page

Comedy Club

as Önmaga
First aired: 2016-03-25

TV Show page

Marsra magyar!

as Maró Sándor
First aired: 2023-05-02

TV Show page

Dumaszínház (TV műsor)

as Badár Sándor
First aired: 2023-09-01

TV Show page

Stir the Pot

as Tunya
First aired: 2019-03-25

Although together they have been known as a legend in the world of gastronomy, András and Éva...

TV Show page